HTML

forró pont

Mindenféle hétköznapi vagy nem hétköznapi témákról vegyesen.Kommentár az Index olyan cikkeihez is,melyet nem lehet kommentezni.)Kényesebb témák amikről nem szívesen csevegünk.

Friss topikok

  • Mariann László: Rátaláltam erre a blogra és tetszik.Annyi tehetséges ember van akik jól tudnak írni.Míg nem volt i... (2014.07.01. 09:45) szocializmus & kapitalizmus

Linkblog

Az elbaszott világ agóniája

2010.06.23. 17:23 | Gempacsöki Boborján | Szólj hozzá!

Azt hiszem nyugodtan elmondhatom magamról,hogy az eddigi 40 évem kicsit sem volt unalmasnak mondható.Ha képesek vagyun rá hogy túllépjünk a mindenapokon és elérkezik az idő amikor az ember összesít,mi is történt ezalatt az idő alatt a világban körülötte.

A szocialista világban születtem majd nőttem fel és húsz éves voltam mikor kifordultak a dolgok a jól megszokott menetükből és a dolgok megváltoztak.Az oroszok pedig elhúztak.

A demokráciában folytattam életutam a következő 20 évben,közben elvágtatott mellettem a Halley-üstökös ami ritka és kevés embernek volt szerencséje látni.Megvolt a teljes napfogyatkozás is amit szintén kevés embernek van szerencséje a saját szemével látni .Az ezredfordulót megélni jó dolog volt a pénzügyi világválságot már nemannyira.Űrtávcsöveinkkel már az univerzum peremét is látjuk lassan és a tudósok rajta vannak a dolgon hogy megtudjuk,hogyan keletkezett a világunk.Fantasztikus dolgokat fedeztek fel ezalatt az idő alatt,az élet kényelmessé vált a világ pedig apróvá zsugorodott a számítástechnika segítségével.Az Északi sark meg elolvadt mint egy jégkocka a nyári napsütésben és az időjárás megváltozni látszik.Ezekkel a folyamatos változásokkal nehezen békül ki az ember,mert mindig alkalmazkodni kell és ebben az elkényelmesedett világban ez nehezünkre esik.Legfőképp akkor nehéz, ha a jóból kerülünk nehéz és kényelmetlenebb élethelyzetbe.

Kormányok és válságok jönnek mennek és remélem világháborút nem kell megélnem sem nekem sem a gyerekemnek és annak a gyerekének sem.

Van mindenféle párt,a választék bőséges bár semmi másra nem jók ők,csak hogy megosszák az országot és az embereket,hintsék az ígéreteket amik betarthatatlanok.Arra jók hogy mutogathassanak egymásra az emberek hogy bibip te xy-onos vagy és amikor mérgesek vagyunk akkor felhasználhatjuk a pártokat a különböző szidalmazásokhoz.

Különböző országok különböző államformái rendszerei,kezdenek hasonlítani az Ember tragédiájához,valamiért mindegyik nehezen működik és hosszabb távon szinte biztosan kijut egy válság a legfejlettebb országoknak is.Hiába a sok mentőcsomag ha egyetlen alkalmazott egy téves elütéssel képes térdrekényszeríteni egy egész kontinenst,akkor ott valami nagyon súlyos hiba kell legyen a gépezetben.A bankok megmentése szinte éves feladat a kormányoknak,még egy pohár víznél is fontosabb lett.Egészségtelen piacgazdaság amelyiket folyton menteni kell.Ahol mesterségesen van erősen tartva a pénz,mert amúgy lehet hogy csak a felét érné.A fejlett országokban is megy a bratyizás és a lobbizás keményen,ebben nem különbözik semmit az átkos rendszertől.Nem a legjobb, legügyesebb, lerátermettebb, legszorgalmasabb, satöbbi leg érvényesül.És amíg ez így van,addig a pozitív változásra hiába is várunk.

Mindent összesítve,így negyvenen túl az ember sokkal bölcsebb lesz és rájön arra,hogy energiapazarlás a küzdelem a jobb létért a szerelmekért,a jobb világért a felmelegedés ellen és úgy alapjában véve szinte mindenért,vagy minden ellen,mert a dolgok akkor is szépen csordogálnak a jól megszokott medrükben és a világot képtelenség kizökkenteni  a helyéből,még kevesebb az esély arra,hogy egy két veréb nyarat csinálna bárhol is.

A világunk márpedig úgy jó ahogy van.

Azaz elbaszva,de így legalább izgalmas.

Mit is kezdenénk egy olyan világgal,ahol nincs felmelegedés,ezredforduló,napkitörés,háború vagy elferdült szexualitás.

A világ összes problémája,legyen az bármilyen súlyos is,valahogy magától megoldódik.Mi ez ha nem Isteni beavatkozás?

A természet önmagát regenerálja,a válságok is maguktól múlnak el (hiába is hiszik azt sokan hogy mert a kormányok segítenek.Hát nem!)-szépen visszarendeződnek a dolgok a jól megszokott medrükbe idővel.Az időn lehet spórolni egy kis kormányzati segítséggel,támogatással,de amúgy nem sok ráhatásuk van a kormányoknak a dolgokra.

Az én koromban sokan szembesülnek a ténnyel,hogy földi javaikat nem hozza a költöztető brigád utánuk a másvilágra.A japánok ezen felismerés hatására pl világkörüli túrákba kezdenek és hirtelen be akarnak pótolni minden elvesztegett időt,amit eddig a munkahelyükön tölöttek.

Eladjuk az életünket havi bérért.És alig marad nekünk belőle valami és ha marad is,már többnyire túl öregek leszünk ahhoz,hogy élvezni tudjunk belőle bármit is.Egy idő után sokminden nem lesz fontos ami azelőtt az volt.Ilyen dolog a pénz, a csinos ruha,egy szép ékszer,a harácsolás vagy hasonló dolgok.

Bennünk is átrendeződnek a dolgok.Rájövünk hogy minden el van baszva körülöttünk és rácsodálkozunk arra,hogy egyáltalán képes működni a világ ilyen káoszban.

Aztán megbékélünk a gondolattal,hogy minden így jó ahogy van,mert legalább izgalmas.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hot-spot.blog.hu/api/trackback/id/tr962104397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása